Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Árvalányhaj

, 285 olvasás, gyöngy , 11 hozzászólás

Szerelem

Árvalányhaj múzsája lettem e létnek,
harmat-hűs, elcsókolt csók íze ajkamon.
Arcom fekete selyemfátyollal fedtem,
hogy könnyeim csordulása ne látszódjon.

Gyöngyfüzérré fűzöm a pergő cseppeket,
bennük még a végtelen szivárvány ragyog.
Megannyi cseppcsoda őrzi még az álmot,
s mint lávafolyam, nyakad ívén úgy csorog.

Ha mennyei parázs hull alá pernyeként,
hamva még megtapad lélek-húromon,
pendítve érzéki, édes-bús dallamot.
Gyöngyből fűzött ékszer lettem az álmokon.

Sötét selyemfátyollal takarom szemem,
hisz' igaz ragyogás sosem volt nélküled.
Hiányod égető sebet ejt szívemen,
lassan emésztve el árvalányhaj-hitem.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: gyöngy
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 6
Regisztrált: 0
Kereső robot: 10
Összes: 16

Page generated in 0.0364 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz