Navigáció


RSS: összes ·




Vers: ValóDi

, 593 olvasás, bArthAKata , 14 hozzászólás

Magány

I.
Isten háta mögött kuporogva zokog az Én,
önmagába fordult figyelme belső peremén
sápadt idő-habokat szel a közömbös élet

… míg künn temérdek színes-szagos részlet
kerget illanó, csélcsap perceket,
évődve bőrökbe mar, fel-, felnevet
s száll lobbanó szerelmek bodor füstje,
parázs-vöröse alatt örökké izzó,
feketeszén szíveken fortyog Darvin üstje…

bent, mint magánytól remegő gyermek
valódi arcát takarja a lélek.

II.
... mert megöl engem,
mi téged felszabadít
s elvesz belőlem, mit
magadból nekem adsz,
részemmé válsz
határtalanul olvadva belém,
s én, így maradva alul
magammal szemben,
elmosott lelkemen belül
leszek egyben te,
cérnahangú fohászt lehelve
az egyesülés margóján testedre,
míg ujjaink indái összefonódnak
hívod majd szeretkezésünket
te újjászületésnek,
én, halotti tornak... "

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Magány
· Kategória: Vers
· Írta: bArthAKata
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 325
Regisztrált: 1
Kereső robot: 26
Összes: 352
Jelenlévők:
 · arttur


Page generated in 0.2083 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz