Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Néma Elmúlás!

, 274 olvasás, puffogo , 3 hozzászólás

Halál

Ásítva kelt fel a nap, némán, lábujjhegyen.
Elkísérte a szél huzatos, kusza gondolata.
Csalódott Égi zápor, az ősz bódult varázsa eltörött.
Gyászba öltözött a tél, zord arca sápadt, elgyötört.
Múlnak az esztendők, öregszik a sokat megélt lélek.
Elfáradt az ember, tenyerében ott van a kor nyoma.
Néhány szó, mit elmondana még, de már nincs kinek.
Utolsó gondolat, ami némán ott ragadt szíve peremén.
Könnyű dér, bársonyos, puha, könnyű szellő kísér.
Az elmúlás oly nehéz, tűzszemű angyal, ki ott vár reád.
Végállomás a lelkeknek, ahol minden gondolat összeér.
Könnyek tava, csendes kis patak, melyben némán elmerülsz.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Halál
· Kategória: Vers
· Írta: puffogo
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 218
Regisztrált: 0
Kereső robot: 38
Összes: 256

Page generated in 0.1501 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz