Bennem haldokló vörös óriás lobban,
köpenye csillám-fóliáns, magja remeg,
lebegek kiszakadt tagokkal, szétvetve,
gondolat-íz kárminselyem flerjeim felett.
Bensőm vérkataklizma roppant vágya
szögesdrót csókba fojtja a múló időt,
ömöljön gyilkos fényem, lényem árja,
tapossa szét talpam viseltes élet-cipőd.
Pusztuló csillag-sóhaj rémálmom
érje el a szűzreményū mennyeket,
pokolba kárhozó süvöltő borzalmam
égessen porrá bolygónyi szenteket.
S önkezétől fojtódik el, visszahúzza,
téridőbe ágyazott bársony életútja.
Simulnak a ráncok, a szem remeg,
felébred, körbenéz a Bűntudat,
s Szeretetet hebeg...