Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ma oly nagyon…

, 200 olvasás, gyöngy , 7 hozzászólás

Bánat

Ma oly sötétek lettek az árnyak, pedig
aranyló sugarát ontja magasok fénye.
Számvetésre készülnek talán már megint,
sohasem volt ígéretek megannyi lépte.

Ma oly botladón ébredt a léha reggel,
titkok mélyülő ráncait vonta sötétbe,
életlen, rozsdálló kardok, vércsöppekkel,
s az istenség megint csak legyint, tovább lépve.

Ma oly meredek, s kietlen a messzeség.
Üvöltő szelek egyre tompábban hallanak.
S úgy fáj állni omladó partok peremén,
hol a szél rég sírva zenél az ormok alatt.

Ma oly nagyon halni kéne, úgy hangtalan,
temetni halott, vérző pillanat fájdalmát,
vagy átlépni a görnyedő, visszhangtalan
hegyormokat, hol a semmi tárt karokkal vár.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Bánat
· Kategória: Vers
· Írta: gyöngy
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 6
Regisztrált: 2
Kereső robot: 17
Összes: 25
Jelenlévők:
 · Divima
 · gszabo


Page generated in 0.0242 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz