I.
Izzadt, embertestű képzet,
feszítsd talpam alá hátad!
Légy magad a büszke Alázat,
tarts meg!
S titkold ajzott lázad!
Mint felvert madárhad,
zsibongjon véred!
Mire vágysz, ha szolgálsz,
eléred. Kéred?
Kérj ezer Vággyal!
Hördülő Kéjjel,
néma szájjal,
könyörögj,
hogy bocsássam vétked..!
... hogy az extázist
magadnak ki
lelkemből tépjed.
II.
Akkor, levegőt venni is elfelejtek–
Tág pupilláimon át sima bőrödre csordul a perc,
kifeszítve nyakad ívén elidőz ajkam, előttem heversz,
s halkan felfal e pihékre lehelt mámor…
Bársonyos melegbe burkol édes-érdes illatod,
vágytól vakon kapaszkodom, bigott
szemérem ég zsongó zsiger-máglyán,
amint szád számra zárván,
benned pezseg fel sóhajom.