Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Nagyapám

, 221 olvasás, Cs Nagy László , 8 hozzászólás

Gondolat

A tornácon tán még sohasem ült,
mert mindig annyi dolga volt,
hogy az est, sötéten eléje térdelt,
a hajnal már dolgos karjába karolt.

Csizmája fénylett, ha misére ment,
járása kemény volt, büszkén emberes.
Pedig sohasem volt úri legény,
szép paraszt ember volt, a bajsza deres.

Esténként kis gyertyánál olvasott,
és csodálta amit a könyvben talált.
Később már világított a villany is,
hol előtte petróleum-lámpa állt.

Nekünk mindig szívesen mesélt,
de nem mesét, hanem az életet.
Arról, hogy' élték túl a háborút,
boldogulva, ahogy csak lehetett.

A kereszt alatt a penge sercegett,
az asztalon, mindig volt kenyér.
Kérges barázdái csak nőttek naponta,
s mégis puha volt az a két tenyér.

Ülhettünk Mellette a szekér bakon,
megfoghattuk a gyeplőt is néhanap.
Büszke volt két gyönyörű lovára,
pedig nem is volt parádés fogat.

Az ostorral mindig csak lágyan suhintott,
nem ütötte meg sosem' a két lovát.
Ha nehezet húztak, leszállt a bakról,
nem terhelte rájuk férfias élete súlyát.

Aztán halkan, pont úgy ahogy élt,
szép csendben elment a kis öreg.
Nem állt meg Nélküle a világ,
de valahogy mégsem olyan kerek.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Cs Nagy László
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 193
Regisztrált: 1
Kereső robot: 29
Összes: 223
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.2167 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz