Miért bánt az Élet,
miért nincs már vége?
Miért kell eltűrnöm,
hogy összenyomja tüdőm?
Hogy mindig csak engem bánt,
ha nevetve meglát.
Ha arcomon mosoly fakad,
Ő mindig sírva fakaszt.
Miért van ellenem,
miért nincs velem?
Miért bántja szívemet,
s vele együtt lelkemet?
Miért nem fogja kezemet,
s az utamon végigvezet?
Miért áll az utamba,
s ordít rám ugatva?
Miért, miért, miért
kell így történnie?
Miért nem élhetek,
s számolhatom az éveket.
Az éveket, melyek csoda jók
lennének, ami rólam szól.
A napokat, az éveket,
miket elvesztegetni
nem kellene, mert
visszahozni már nem lehet.
És nem marad más,
csak a sok csalódás,
az élettől való visszahúzódás.
A rossz emlékek,
melyekkel mostan élek.
El kéne mindet felejteni
és az életet újból elkezdeni.