Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Szelíd tolvajok

, 257 olvasás, Alkony , 2 hozzászólás

Természet

Hová lesz a kukorica,
zsémbelődök magamban,
csak pár tyúkom kóricál,
kapirgál az avarban...

Megöntöm az etetőket
reggel, amint fölkelek,
majd térülök, fordulok,
s lám, a vályúk üresek...

Meglesem, úgy döntöttem,
hová lesz a termény,
dehogy bánnám, ha nem
drága pénzen venném...

Az ablak mellé ülök,
mint egy jó detektív,
jajgatok és nyögdösök,
a reumám most aktív.

Látok cinegéket,
morzsát szedegetni,
díszes fácánkakast,
peckesen lépkedni.

Egy-két veréb csipeget,
ám elűzi a vércse,
később egy pár gerle
jő, potya eleségre...

Nem is nézem tovább,
túl sok itt a vendég,
az udvarra ballagok,
kicsit söprögetnék...

Megáll kezemben a söprű,
itt költik a reggelit,
két suta látogató
dézsmálja a tengerit...

Két karcsú, szürkésbarna,
fehér pöttyös szépség,
nem szelelnek el,
bár meglep a közelség.

Tétován álldogál
a két szelíd tolvaj,
mosolygok rajtuk,
tán érzik, nincs baj.

Mátyásszajkó röppen
éktelen lármával,
a két jószág mozdul,
sebesen elnyargal...

Nem kellett egy pillanat,
már se hírük, se hamvuk,
csak az üres vályú jelzi,
a sok kosztost jól tartjuk...

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: Alkony
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 207
Regisztrált: 0
Kereső robot: 32
Összes: 239

Page generated in 0.4849 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz