Itt a tavasz, a maga kikelet fényével,
Életet serdítő bájával, taposva a télre.
Nem érdekelte, jég hó nem a szánkó.
Oda sem figyelt vajon kinek is jó.
A tél nem harcolt szinte semmit,
Elment és elvitte mindenit.
Tudva nem ő okozza a rosszat,
Nem vállalja, ami téged nyomaszt.
Most úgy tűnhet könnyebb,
Mert nincs olyan hideged.
De mi lesz majd a nyáron,
Melegben is csak panaszt találok.
Mindegy milyen az idő,
Sírás, mindig belőled eredő.
Ezért mondom én néked,
Jó ember kedves lélek.
Ne engedd, hogy elméd,
Erre pocsékolja életed.
Élj mindig az évszakban,
Örvendj akár hó akár nap.