Az emberek a szabadságot keresik. Minden tettük erről szól. Valaki, vagy valami folyton korlátokat szab. Előírnak viselkedési mintákat. Jónak, rossznak, elfogadhatónak, vagy épp nem annak nyilvánítanak dolgokat, viselkedéseket, magatartásokat, mondván, ezek a társadalmi elvárások. És ezek ráadásul koronként és társadalmanként változnak. És aki nem tarja be ezeket, azt így, vagy úgy büntetik, kizárják, megbélyegzik, és lehetne még sorolni a „kívülállók” retorzióit. Mindez azért, mert nem hiszünk magunkban. És egymásban sem. Bizalom?
Az sincs. Szeretet… meg pláne nincs. Csak a félelem. És az ebből eredő szabályok garmadája. A sok-sok érthetetlen, betarthatatlan szabály pedig elvezet az anarchiához. Pont ahhoz, ami ellen az egész szabályozósdi ki lett találva. Hogy rend legyen. De a szabadságvágy felülír mindent. És lehet, hogy nagyobb rend lenne a szabályok nélkül, mint a korlátozással. Mert az igazi korlát nem az, ami kívülről kényszerít.
Hanem az, ami belülről fakad, és önként vállalt. No, ehhez kellene a hit, a bizalom, és a szeretet. Ez vezet a szabadsághoz. Az emberek pedig éppen a szabadságot keresik.