Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Vagyok…

, 249 olvasás, gyöngy , 14 hozzászólás

Sors

Letérdelt elém az élet, s csak álltam
kövülten, bámulva. Arcán mosoly,
béklyója bénító volt: - pedig vártam,
s ereimből előtűnt a fogoly.

Azt hittem csak álmodok, már messze rég,
de megállt, majd félszegen elémbe’ lép.
Üvöltött bennem a tehetetlen.
Lelkem nem hagyta, hogy búcsút intsen.

Ezerszer porba omlok, de felállok,
akarásra űz, sorstalan az átok.
Mit számít már bármi, ha rátalálok,
létemnek majd az idő szab korlátot.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sors
· Kategória: Vers
· Írta: gyöngy
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 28
Regisztrált: 2
Kereső robot: 15
Összes: 45
Jelenlévők:
 · gszabo
 · hazugsagok
 · Kavics


Page generated in 0.0576 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz