Ahogy a hínár alatt
makacs kagylóban
megbújó
félénk gyöngyszemek
titkát sem tudja más,
csak a tengerek,
úgy rejti bánatom
lelkem tengermélye,
mely minden kínt
hosszan eltemet.
A bús titokban fogant
néma gondolat,
mielőtt végsőt hördül,
halálos kín alatt
még megszüli kárhozott,
véres magzatát,
nem bánva már,
hogy nem érti őt
a gúnyos, rút világ.
Utolsó sóhaja alatt
zihálva megszületnek
a halottnak hitt szavak:
féltett titkomról
feloldozást remélve,
esengve vallanak,
ahogy lassan, ernyedten
a szürke, gyűrött
papírlapra hullnak,
bennük új életre kél
a tűnő gondolat.