Rendkívül rossz életem lehetett,
hogy nem akartam újra megszületni.
Az orvosok akarták, én irtóztam
szenvedéseimet újra átélni.
Rekedtre üvölthettem magam, akkor
sem engedtek vissza a szellemek közé.
Nem tehettem mást, hát
vettem egy mély levegőt, s hagytam,
hogy szívem az életemet elindítsa.
Véresre jártam a lábam.
Valahányszor elestem, lila foltok
bizonyították, amitől előre féltem:
a fájdalom keserves lététől.
Mégis felálltam, és tovább
léptem, újra és újra várva,
hogy elessek. Ezért jöttem ide,
ide születtem, hogy itt járjam
nehéz, veszélyes utamat.
Én élni akarok, ti mégis vegetálni:
Nem szerettek két lábon állni.
Nem akartok járni,
utatokon haladni,
inkább pocsolyában sárosan fetrengtek - hiszen
biztonságosabb a földön fekve jajgatni,
hagyva, hogy mások átlépjenek rajtatok.
Hát ezért vagyok itt!
Azért, hogy az árokban fekvőket
felsegítsem, és ha engedik,
egy ideig elkísérjem útjukon.
Ide kellett jönnöm,
muszáj volt itt megszületnem!
Most, ebben a létben kell
kijavítanom, mit régen rosszul tettem!