Én még emlékszem, hogy
Vajknak születtél,
de papok bűbájos szavára
Istvánná lettél.
Itt állok előtted,
Napnak s Holdnak fia,
a hatalomért, vagy Istenedért kell
ezreknek halnia?
Testvérként szólok
de mint ellenfeled,
atyáink álmát, hitét,
soha nem feledheted!
Őseink hét vére
egy tálba folyt hajdan,
közös volt örömünk
s gyászunk is a harcban.
Messze lobogott a tűz,
szállt a sámánok dala,
csillagos ég alatt zengték,
hogy lesz majd egy szabad haza!
Vigyázd szavam,
semmit sem ér imád!
Ezer évig nyögi majd e nép
egyetlen hibád!
Most zászlódon Rómától
más Isten lobog,
de ha néped szereted
sorsát Vajk, megválthatod.
Imára kulcsolod kezed
térded a hideg kövön sajog,
de elbírja e még a kardot
rózsafüzérhez szokott karod?
Vagy idegen hadaid lesznek csak ott
és mindenható Istened?
Én ott leszek s várom,
hogy összetalálkozzak Veled!
Holnap, ha ott veszel,
illőn temetlek.
Ha én halok, elválik,
mily kegyes István a Te Istened.
Sírodra Nap süt majd
s éjjel a Hold ragyog.
De nekem lesz e sírom?
Testemet föld fölött nem hagyhatod!
Ha győzöl, lányomat majdan
illendőn fogadd! Követelem!
Bántás ne érje, sem
apja véréért gyötrelem!
Egyikünk holnap
utószor ül lóra
s nem marad más, csak sírhalom.
Testvérharcban dől el
hited győz, vagy a hatalom!