Zöld levelekkel borított bársonyos álmok várnak,
félárnyékban fürdőzik a szoba a fekete éjszakának.
Kalimpálnak az ajtók és az ablakok,
s a huzat felkap minden iszapot.
Hömpölyögteti belőlem,
mint vad sebes folyó hordalékát.
Csak súlytalanul fekszem,
s hagyom hadd végezze dolgát.
Csak élvezem,
ahogy életemből távozik
minden rossz hangulat,
gondolat,
körülmény,
elégedetlenség
és keserűség.
Megváltozik minden,
s a meztelen éjszakára
rávirrad az új nap.
Csodákat hoz,
álmokat és vágyakat.
Csak alszom rájuk egyet,
s hinni akarom és fogom,
hogy az ébredéssel
minden más lesz holnap.
Minden szárnyra kap majd,
s elmaszatolódik
minden gyötrelmes tegnap.
Csodákért születtünk,
csodákkal fekszünk,
csodákról álmodunk,
csodákra ébredünk.
Megérdemeljük ma mi is,
s nem mindig csak holnap.
Hol vágymagányainkkal feküdtünk mind idáig...
Érezni kívánom,
hogy élek, s létezem.
Csak boríts be
csendesen
zöld levelekkel,
hol bársonyos álmok várnak.
Aludj csendesen...
Holnap minden más lesz,
elengedem gyötrő kételyeim,
s minden szorongásom,
s nem félek attól,
hogy nem nekem...
Repíts!
Hordj!
Ölelj minden álmom...
Tiéd az életem!
Alszom csendesen...
S riadva köhögöm fel végre
és örökre a szürke betonutcákat,
s már csak zöld levelekkel borított álmok várnak
akikért élek, s létezem.
Ébredem álmokkal tele,
szemeimben virrad az új nap,
a sötét függönyöket verssugarak égetik...
Ébredj úgy,
mintha tiéd lenne a végtelen,
s ha kérdezik, felelj úgy, hogy
zöld levelekkel borított
bársonyos álmok várnak.
S hunyj szemet minden felett,
s „élj a mának”,
annak is minden pillanatának,
hisz csodákra vagyunk képesek,
s csodáinkat teremtjük meg
minden ma, tegnap és holnap,
„Isten egy tudatállapot”
s mi állunk csak
önmagunk felett.