Még látni őt…
… a halványodó lámpafényben ülve,
A sötétség nyugtató mámorában égve,
S mindig a következő holnaptól félve...
.. csak árnyékképeket bámul.
Most is álomvilágban él,
Jobbat és szebbet remél,
Ő már nem a valóságtól fél...
Azonban hétköznapi életét is így éli meg,
Mert remények, s tévhitek közt remeg.
Színdarabot játszik, de a színpadon fázik,
Rossz játékával ismét csak megalázkodik.
… egy gyenge pillanatában végleg feladta
s elméjét végül amnéziával bíztatta…
Lelkét segítségként morfiummal itatta,
Testét pedig a földi nyugalomba ringatta.
Örökre a sötétség rabjává vált,
Lelkével az ördög is csókot vált...
.. s így az már soha többé nem kiált.
Megjegyzés: 2010. 06. 18