Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Virrad

, 103 olvasás, Cs Nagy László , 4 hozzászólás

Gondolat

Megvirradt, s virágot sóhajtottak már a kertek
ott a sáros út és a dülöngő kis házak mögött.
A kacagó szirmok illangó sóhajokból mertek
illatot, és a tegnap virulva a mába költözött.

A nap fürge fényét terítve már a fákra bukott,
s egy röpke pillanatra tavaszt hazudott nekem.
Frisseket sóhajtott lelkemben egy vén fagott,
az a pillanat, többé már soha nem lesz ilyen.

A csendes szellők is félve susogtak valamit,
hogy a tél még meglehet zordan visszaölel.
A teraszon ülve néztem ellobbanó szirmait
a kert sóhajának, éreztem még korán ünnepel.

Az égen kidőlt a tintatartó, és e kék pacában
gyűrt itatóspapírként úsztak az apró fellegek.
Az asztalon, kócos csikkek között a hamutálban,
egy utolsót libben még egy füstölgő füst-gyerek.

Mint röpke pitypang, keringőn körbe-körbe száll,
a pillanatba csendesült illatoktól rohanó vérem.
Egy hideg korty még, halkan koccan a kávés pohár,
tegnapi emlékeket ma illangó-magadhoz mérem.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: Cs Nagy László
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 218
Regisztrált: 0
Kereső robot: 37
Összes: 255

Page generated in 0.1531 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz