Üres tekintettel ül vállán egy
abszintba ázott gnóm gondolat.
Szemlesütve kopognak homlokán
a szemforgató, hazug szavak.
Repedtsarkú kacajba feledkezve
vad kán-kán ígér álmokat,
szivarfüstös ecsetvonások
karcolnak patyolat vásznakat.
A Moulin Rouge meghág egy plakátot
a cvikker keménykalapba akad,
az Öreg Hölgy széttárt lábai közt
buján vonaglik a fürge forgatag.
Agyát beszippantja a Montmartre,
míg a Szajna álmosan kéjeleg,
lotyók álmodják álmukat,
s dőzsölnek életunt részegek.
Törpe óriás lelkét felhígítja a
pohárban zölden csillogó nedű,
harminchat évet félredobó
alkoholba mártott keserű derű.
Lomha párizsi reggelen
zászlót bont egy gondolatlan gondolat,
színes ecsettel pingálja át
az utcasarkon strihelő gondokat.
Abszintos méregmámor
foltos lepedőt terít alája,
fogva tart egy utolsó szín a vásznon,
megremeg a sétapálca.
Párizs nem ereszt,
dölyfösen burkot repeszt
és megszületik a gondolat halála.
Megjegyzés: (In Memoriam Henri de Toulouse-Lautrec)