Szanálást rendezek emlékek házában;
szobák, emeletek görbítik már hátam. -
Kérdőjelként feszül a testem alattuk,
hajlott járásomtól meginog alapjuk.
És a berendezés! Még nem említettem;
épp annyira avult, mint jó-öreg lelkem. -
Lezser sziporkámat tettekkel dúsítom,
elszántságom komoly, írom e papíron.
Figyeljen mindenki, aki most kíváncsi,
az emlék-falbontás nem csekély akármi. -
Súlyos, nehéz meló és azzal kezdeném:
ami ereklyém bánt, hát... éheztetem én.
Nem kap utánpótlást, koplalhat ezután,
gondolatom átnéz majd fölötte, kurtán. -
Ohó! Te Boldogabb! Lépj elébb eszembe';
(Kacsintok, mintha ott se volna kegyelme.)
.....
Ment ez egy darabig, de furát észleltem.
Három, ki elöl állt, sírdogált a szentem. -
Kérdeztem mi a baj, de válaszok helyett
hangosan zokogtak, szívem is remegett.
Megsajnáltam őket és eldobtam tervem;
mert rájöttem közben: ők, együtt a terhem. -
Bírnom kell elmémben fájót és örömöt,
hiszen a jó sokszor a rosszhoz kötődött.
Ha szétbontom őket, hiányosak lesznek.
Ahogy árnyak nélkül a fények sincsenek. -
Üthetek (botor-mód) néhány emeletre,
de megáll-e jövőm lyukas mennyezetbe?
Megjegyzés: (2014. december végén)