Már szendergősen
sötét pillám álmot csal
szemeimre, és
rezzen aléltan,
mikor megérintesz az
álmok küszöbén.
Hajam ujjadra
tekered, mint egy csigát,
s merengsz fölöttem.
Érzem hasító
féltésed mely nem enged,
szöknék álmommal.
Távolról hallom:
Ó te drága szökevény,
szunnyadva szárnyalsz.
Szemed kísér és
az álom kapujáig
még fogod kezem.
Kuszálódik a
te meg én, együtt lépünk..
álmodva égünk.