Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Szeretem Isten humorérzékét

, 334 olvasás, legna , 6 hozzászólás

Elmélkedés

Milyen sokszor halljuk hogy nincs rá időm, vagy azt, hogy majd megcsinálom ha az időm engedi. Van egy mondat amit sokszor sokan emlegetnek: mindenkinek arra van ideje amire akarja. Ezt a mondatot én sem értettem nagyon sokáig. Furcsán néztem kifelé magamból, a másikra ha ezt mondta nekem, azon gondolkodva honnan jön, mit akar, nem látja hogy az idő kevés?

Aztán alakultam, átformálódtam, mert olyan helyzetek teremtődtek az életemben, amik megkövetelték ezt a változást. Minden ember életében bekövetkezik az az esemény, amitől szinte mindannyian tartanak is, hogy egyszercsak már kevés az idő. Kevés az idő mindannak a feladatnak a végrehajtásához amit addig folyamatosan végeztek…
… pedig azoknak az elvégzett feladatoknak a végén ott van a megelégedettség.

De nincs ott! Esetleg csak egy kicsi adag van ott belőle, ami arra ösztönzi az embert, hogy még akarjon. Még. Még! Mint a kábítószerfüggők.
Folyamatosan meg akarunk felelni. Meg akarunk felelni az önmagunk számára felállított követelményrendszernek. De honnan vettük ezt a követelményrendszert?

Hogy honnan? A társadalom egészéből merítünk ötleteket, mások számára kedvező változást eredményező tevékenységek forgatókönyvét másoljuk át a saját életünkbe. Ezekbe a kölcsönvett sémákba azonban mi nem mindig férünk bele, mert annyira szeretnénk előrébb jutni az élet ranglétráján, a vélt úton, hogy az egyik legfontosabb szereplőre, önmagunkra nem marad elég időnk. És ha önmagunkra, az önmagunkkal való jó kapcsolat kiépítésére, fenntartására, ápolására nem marad időnk, akkor szenvedni fogunk. És velünk fognak szenvedni mindazok akikért, akik miatt tesszük a dolgainkat. Ha csak önmagunkért, akkor az önmagunk fog szenvedni.

Az emberek többsége beleragad ebbe az élethelyzetbe. Hívhatjuk úgy is ezt a helyzetet, hogy mókuskerék. Szegény mókus!: gondolják sokan. Nagy vehemenciával kezd el futni a kerék belsejében, boldogan, azután olyannyira mozgásba hozza a szerkezet forgását hogy már esélye sincs kiugrani belőle. Futni kell, mert a kerék lendülete nem engedi meg a megállást. Nem tudom, hogy a mókusok kiesnek-e a kerékből, vagy inkább lassítanak, de az emberek többsége nem lassít.

Az egyén kiesik. Kiesik ha a teste vagy az elméje nem bírja már a pörgést és az állandó megfelelési kényszert. Hiába mondogatjuk, hogy önmagunknak akarunk megfelelni, amíg a többiekhez hasonlóan futunk ugyanolyan kerékben, csak másoknak akarunk, tudunk megfelelni.

Nincs is semmi gond a társadalmi szabályrendszerekkel, hiszen azok adnak egy élhető keretet a társas együttélésnek. Ezért vannak az írott és íratlan törvények és szabályok. De az egyén életútját nem segíti semmiféle használati utasítás sem. Mindenki saját maga írja, alakítja azt. Többnyire fontos kérdésekben a legtudatlanabbul.

Persze a többségnek szerencsére mérvadóak a törvényeink, de a szellem, elme, életút törvényeit sehol sem tanítják. Nincs térkép az élethez. Mások térképei alapján tájékozódunk. Az okos ember a másik rossz útjából tanul, a buta a sajátjáéból sem…

Nem fogalmaznék ennyire sarkalatosan, mert mindenki a saját lejárandóját járja, és van szabad választása az elágazásoknál az irány kiválasztásakor. Nincs rossz út, csak hozzáállás.
Vannak akit megijeszt ez a választási lehetőség. Ők általában leülnek és keseregnek, vagy dühösen visszafordulnak. És vannak akik tovább indulnak valamerre…

… és vannak akiket maga az élet dob rá a továbbhaladás útjára, méghozzá nehézségekkel, sorscsapásokkal. Ez mind az Út része. Nem ettől lehet, kell boldogabbnak lenni, csak muszáj átélni, megélni, feldolgozni, mert ezeken a veszélyes kereszteződéseken keresztül vezet tovább.

Az idő nem segít a továbbhaladásban. Természetesen a mért idő törvényeit nem lehet (még) megváltoztatni. Hiába is szeretnénk a tojást tíz másodperc alatt keményre főzni, de a saját relatív, másokhoz viszonyított időnknek a jellemzőit, határait ki lehet tolni. Ehhez azonban az elménkben berögzült idő fogalmát kell megváltoztatnunk. Nem időt kell élnünk, hanem helyzeteket. Nem az idő törvényszerűségeire kell koncentrálnunk, hanem a helyzetek törvényszerűségeire. Ha ez sikerül, azon kaphatjuk magunkat, hogy néha-néha kiiktatódik az idő, mint a tevékenységeinket addig alapvetően meghatározó tényező. Ha például tojást főzünk, és éppen egy menetrendszerinti buszjárat elérése vagy lekésése a tét, érdekes módon olyan nagyon nehezen fő meg az a tojás. De ha ugyanezt a tevékenységet, azaz jelen esetben mint helyzetet egy olyan reggelen kezdjük el, amikor nem lényeges valahol ott lenni megadott helyen és időben, azon kaphatjuk magunkat, ha nem figyeltünk az óra mutatóira, hogy már nem is tudjuk mikor kellene készen lenni a tojásnak. Már csak azt érzékeljük hogy fő egy ideje, tehát biztosan jó is.

… ha mégsem, hát finom lesz az lágyan is, vagy készíthetünk belőle mást, esetleg kidobhatjuk. Az ok nagyon egyszerű. Az ok maga a helyzet, mint a kvantumelméletek egyik legismertebb gondolatkísérleténél, annál a bizonyos Schrödingeri macskásnál, ahol csak akkor derül ki hogy egy dobozba zárt macska él-e vagy sem, ha kinyitjuk a dobozt. Az elmélet szerint egyszerre van jelen a halott macska és az élő macska hullámfüggvénye a doboz kinyitásáig.

Mit is mond ez a macskás elmélet? Csupán csak annyit, hogy minden részecske várakozó pozícióban van. Arra vár, hogy valaki megfigyelje. Mert ha valaki végre veszi a fáradságot hogy megfigyelje, majd akkor, és csakis akkor kerül valamilyen állapotba. Persze ezt a tételt sokan támadják. Az értelmezésére három féle magyarázat létezik.

Az egyik, hogy lennie kell egy megfigyelőnek, aki mindenre figyel és ezzel tudatosan befolyásolja az események történését. Itt felmerül Isten létezésének a bizonyíthatósága, mint aki Mindent megfigyel. Egy másik elmélet szerint végtelen számú kvantumvilág létezik útelágazásokkal, ahol az egyik úton elpusztul a dobozba zárt macska, egy másikon pedig nem.
Van egy harmadik nézet is, amely a mai racionális világban a hitetlenek legfőbb kapaszkodója. Ez így hangzik: ha a dobozt csak kamerával figyelik meg, és a kamera mögött az adott pillanatban nem figyel senki, akkor senki sem befolyásolja a részecske elmozdulását, tehát nincs megfigyelő, nincs befolyásoló, senki sem akarja elérni, hogy az a bizonyos részecske valamilyen irányba elmozduljon. Dehogynem! Isten minden kamerát, minden eseményt, történést egyszerre figyel, amivel befolyásol, csak nekünk erre nincs rálátásunk. Nem vagyunk abban a helyzetben, tehát Istent nem tudjuk megfigyelni, ezért befolyásolni sem, de az életünk helyzeteit igen.

Pusztán azzal, hogy tudatosan szemléljük a megteremtődött helyzeteinket, és elsődlegesen ezeket a helyzeteket, nem pedig az ezekre a helyzetekre szánt időt. Mert ha az idő a megfigyelt tényező, akkor az kezd el megfigyelt részecske lenni az életben, és vagy lesz, vagy nem lesz elég belőle a jó életút helyzeteinek megélésére. Isten a változásba helyezte bele a változtatás lehetőségét, hogy a változtatás hozza el a változást.
Szeretem Isten humorérzékét.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Ez+az
· Írta: legna
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 3
Kereső robot: 12
Összes: 30
Jelenlévők:
 · arttur
 · Divima
 · Ifjabb_Tok


Page generated in 0.0616 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz