Joy kutyust kiskora óta ismertem,
s bár ritkán láttam nagyon megszerettem.
Szépségét mindig megcsodáltam,
én is ilyen kutyára vágytam.
Szép volt amilyen csak egy spániel lehet,
nagyon okos volt és fegyelmezett.
A sors hozzá nem volt mostoha,
szerették és nem hagyták el soha.
Gazdáit becsülettel szolgálta,
s őket mindig szeretettel várta.
Nála a világon nem volt boldogabb
mint mikor együtt vidáman sétáltak.
Ahogy teltek az évek ereje fogyott,
jó pár súlyos betegséget is elkapott.
Nyáron még láttam, ugyanolyan szép volt,
csak pofija fehéredett és nehezen lépegetett.
Homályos szemével rám nézett,
nagy nehezen hozzám lépett
megsimogattam okos kisfejét.
Láttam a tekintetében a búcsú üzenetét.
Szomorúan hallottam, hogy nincsen már,
elrabolta őt is a gonosz halál.
A kapu már nyitva áll,
nem szökik el a kis betyár.
A kert árnyas csendjében
örök álmát alussza békében,
ha a ház előtt elmegyek,
letörölök titokban egy könnycseppet.