Most, mikor a felhőket, ilyen hirtelen
szippantja magába a kába este,
most értem meg, hogy e nagyváros
labirintus, és itt lettem felejtve.
Most értem meg azt, hogy szelíd kezeiddel
kiálló, éles háztetőkre dobtál,
és tudom már biztosan: ez a tömör tél
hidegebb lesz a sarkköri fagyoknál.
Tudom, nemsokára elfelejted azt is,
hogy én mindig magamba rejtve viszlek,
látom, a halványodó hegyeket többé
nem adod kincsként, koldus kezeimnek.
És látom már, úgy képzeled, könnyű nekem
nyirkos pincék fagyott falát kitörni,
Majd megérted talán, miért lehetetlen
a nagyvilágot magadnak köszönni.