Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Nő(?)gyógyászat - III.

, 385 olvasás, P.Palffy_Julianna , 17 hozzászólás

Ezek vagyunk

Anya és lánya


Flóra ideges volt. Vivi a tizenegyedik születésnapja előtt egy hónappal lett nagylány, és minden hónapban volt valami izgulni való miatta. A görcsök viselték meg a gyereket legjobban, többször is előfordult, hogy az első nap muszáj volt otthon maradnia, mert csak erős fájdalomcsillapítóval enyhültek a szenvedései. Szerencsére az osztályfőnöknő megértő volt, elfogadta az igazolást, de a gyerekek, ha éppen gonosz napjuk volt, akkor rászálltak, és csúfolták a kislányt. Vivi egyébként sem volt nagyon barátkozós, így még csöndesebb, még visszahúzódóbb lett. Nyolcadikban már nem foglalkozott vele senki, addigra a többi lány is megtapasztalhatta – ki így, ki úgy –, hogy milyen is nővé válni. Voltak akik észre sem vették, és voltak akik ugyanúgy megszenvedték mint ő.
Flóráék a szakrendelőbe jöttek először, és azóta is Kovács doktorhoz jártak – az asszony maga is –, ha valami probléma adódott.

Most éppen azért, mert késett Vivi menzesze, és Flóra hiába faggatta a lányát, az nem tudott, vagy nem akart rá válaszolni. Minél inkább felhúzta magát, a gyerek annál jobban begubózott. Kísérelte szép szóval, kísérelte fenyegetéssel, de nem járt sikerrel. A férjét nem akarta belevonni, hiszen lehetett nagyon egyszerű oka is a késedelemnek, ezért döntött úgy, hogy előbb Kovács doktorral beszélnek.
Mielőtt elindultak, Flóra megpróbált újra leülni a lányával, és nyugodt hangon kérdezgette őt, de addigra már olyan riadt volt a gyerek, hogy inkább abbahagyta a faggatózást. Természetesen benne is felment a pumpa, ezért egész úton hallgattak, és a váróban is úgy ültek egymás mellett, mintha idegenek lennének. A hasonlóság azonban szembetűnő volt, a szemük, hajuk, az arcformájuk, de még a szájuk íve is egyezett. Nem értek egymáshoz, és Vivi igyekezett minél kisebbre összehúzni magát.

Nem voltak sokan, csupán a labor előtt vártak többen. A lépcsőnél elhelyezett kávéautomata szinte percenként működött, és ritmikus aláfestést adott a sorszámkijelző csilingelő hangjának. Pénz, pohár, kávé. Pénz, pohár, kávé, sorszám csilingelés. Csak a pénz, pohár, kávé a következetesen biztos, legfeljebb a visszajáró pénz csörgése szakította meg a tetszőleges sorrendet. Flóra nézte a várakozókat, és próbálta megfejteni, kitalálni a viselkedésükből, hogy miért is jöhettek. Aztán megint eszébe jutott, hogy ők miért ülnek itt, és ha nehezen is, de minden idegszálával igyekezett nyugodtnak maradni. Haragudott magára, hogy nem tudott olyan helyzetet teremteni amitől megnyílik a lánya, de haragudott Vivire is, hogy süketen és vakon kell belépnie majd a rendelő ajtaján.
Azon az ajtón, amelyik éppen kivágódott, és egy kiabáló, hisztis nő viharzott a várakozók közé. Nem is viharzott, mert még megtorpant előttük, és minősíthetetlen hangnemben üvöltözött, láthatóan nem is tudva magáról.

"Nekem nem kell ez a gyerek! Nem kell! Értik?! Ki volt az a barom aki kitalálta, hogy nem lehet elvetetni? Nem leszek tenyészállat, nem leszek tehén, egyetlen porcikám se kívánja ezt az állapotot! – fröcsögi folyamatosan valami olyan elementáris, hideg gyűlölettel, hogy egy lávafolyam is kihűlne, vagy egy forró gejzír a levegőbe érve azonnal befagyna tőle. – Nekem ne mondja meg senki, hogy mit tehetek, vagy mit nem, beperelem az egész bandát! Egy rohadt, kiszakadt gumi miatt nem fogok hónapokig szaros pelenkát szagolgatni, és egy nyivákolós, taknyos kölyköt hallgatni egész nap!"

A váróban dermedt csend lett úrrá, senki nem mozdult, csak a nővér próbálta nyugtatgatni őt, de az is inkább olaj volt a tűzre. Mire az orvos is megjelent, illetve bárki bármit tehetett volna, a laborleletekre várók közül kivált egy férfi, és néhány keresetlen szóval, de kulturált hangnemben megállította az őrületet, majd lekísérte a magából kikelt asszonyt a lépcsőn, egészen a kijáratig.

Flóra önkéntelenül átölelte a lánya vállát, magához húzta a gyereket, és az anyák óvó-védő ölelésével enyhítette az ijedtségét. Vivi remegett, rémült volt a szeme előtt lejátszódott jelenettől, a szívéig szúrt a hallott szöveg. Délutáni veszekedésük jutott eszébe, és a kérdések csak úgy pörögtek a fejében: "Vajon anya, hogyan várta őt? Mit gondolhatott amikor megtudta, hogy vele terhes? Biztos, hogy szerette az első pillanattól kezdve? És mennyire biztos, hogy most is szereti?" A kérdések még végig sem futottak az agyán, amikor már ölelő karok vették körül, és érezte a felé irányuló szeretet erejét. Vivi belebújt az anyja ölelésébe, és tudta, hogy nem lesz baj.

A vizsgálat rövid volt, és nem találtak semmi rendellenességet. Mint utóbb kiderült, egy előre beígért, nagy, felmérő matematika dolgozat miatti izgalom volt ludas a dologban.
Flóra és Vivi hazafelé beültek a közeli cukrászdába, és két adag somlói mellett megbeszélték a kettőjük közötti nézeteltérés okait. Vivi feltehette az esettel kapcsolatos, benne felmerült kérdéseit, majd egy kedveskedő, fejre kapott kis barack kíséretében megkapta a megnyugtató válaszokat is rá. Sokáig, és sok mindenről beszélgettek.

A "lányos-somlóis" napok – így hívják maguk között a traccspartit – azóta is tart, és ez a szokás valószínűleg, megmarad még nagyon sokáig…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Ez+az
· Írta: P.Palffy_Julianna
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 322
Regisztrált: 2
Kereső robot: 24
Összes: 348
Jelenlévők:
 · Déness
 · Pancelostatu


Page generated in 0.2148 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz