Halvány tűzzel ég bennem a lélek,
tavaszom is régen messze jár,
kezeimből kifogyott az erő,
hajam színe szürkülőben már…
De szívemben lángolnak az évek,
mikor madár dalát hallgatom,
kigyúlnak a csodálatos fények,
s újra élem egy-egy hajnalom.
Gondolatok néha visszaszállnak,
keresgélnek múltamnak egén,
jó dolgot és árnyakat is látnak,
nem hordott a sorsom, tenyerén.
Szeretet volt, ami mindig hajtott,
átsegített gondon, bajokon,
bár lehet, hogy nyomokat tán hagyott
olykor bizony nehéz napokon.
Így, most néha merengésbe hullva,
lebegve a semmi peremén,
emlékeknek dzsungelébe bújva,
mosoly rezdül ajkam szegletén.