Simon Erdélyből költözött át családjával, igazi székely mentalitással. Míg kint éltek a nálunk "átkos"-nak nevezett években, ő hű kiszolgálója volt az ottani rendszernek. Művezetőként dolgozott egy műszaki cégnél. Itt, a sors adta ( vagy ki tudja mi) lehetőséggel élve evangélikus lelkész lett. Mindenüket eladták, és egy háromszintes házat építettek a hegy lábánál az egy holdnyi telken. Kemény, lehengerlő személyiségét nemcsak családja viselte nehezen, de a tágabb környezete is. Lecserélték az autójukat, valamilyen extra használtra, de talán nem is a márka és a minőség a lényeg. Egyszer összefutottam vele, mikor is szemrebbenés nélkül a következőket mesélte.
- Láttad az autónkat?
- Nem, nem láttam.
- Nézd csak azt a horpadást!
- Ja, igen, látom, mi történt? - kérdeztem, mert még nem tudtam miért ez a felvezetés.
- Karamboloztunk a kanyarban… Ildinek eltört a gerince… én vezettem, de tudod rosszak voltak a látási viszonyok - mondta, talán a lelkiismerete megnyugtatása végett -… a szembejövő autóban ülők közül az egyik meghalt.
Nem rég ment nyugdíjba. Nem tudom, hogy dolgozta fel, de azóta sincs jogosítványa.
Számomra az esemény sorrendisége volt megdöbbentő.