Mikor megpillantottam nyughelyed,
mosoly szaladt arcomon, a látvány…
Istenem, már megint mit műveltél?
Virágeső szakad túl sírod határán,
egész biztos, hogy benne van a kezed.
Szélen mécsesek meghitt kacsintása,
elringat egy emlék, s egy mély sóhaj;
Istenem, milyen csodálatos voltál!
Megáldottál ezer égi jóval,
s megáldott veled az ég, Apácska!
Bennem élsz, míg lesz emlékezetem,
egyre fényesebben, ahogy megértelek.
Ó, Istenem, mennyire szeretlek!
Értékeket adtál, igaz képeket,
mind közül a legtöbbet; képzeletet…
A tartásod, és egyenes gerinced,
a keménységed most is tart engem.
Ó, Istenem, mennyire tisztellek!
Méltóságom tőled őrizhetem,
a neved szívemen, ahogy viselted.
Mikor megpillantottam nyughelyed,
úgy vágytalak magamhoz ölelni!
Istenem, de hiányzik érintésed!
Úgy szeretném százszor megköszönni,
hogy itt hagytad bennem a lelkedet.