Sötétben járok, sehol sincs fény,
Kóbor kutyák az út szélén,
Mind olyanok, mint én.
Vadak, s mégis szelídek,
Magányosak és megtörtek,
Nem találják helyüket.
Előttük áll a világ ridegen,
Mely túl nagy, és túl idegen.
Domb mögött a fekete felhők,
Sorakoznak bús, és magányos jövők.
Hogyan tovább? - Kérdik egymástól,
Másoktól, és aztán maguktól.
De válasz nincs, csak a csönd.
Mely tovább hallgat, s unottan csöng.