Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Kettesben

, 361 olvasás, Destiny , 11 hozzászólás

Évforduló

Kivételesen nem óracsörgésre ébredünk én és magam. Betegszabadságon vagyunk. Valami neszre riadtunk fel.

- Fel kéne kelni – mondom én
- Igen, inni kéne egy jó kávét – válaszolok magam

Kibotorkálunk a konyhába, útközben beengedjük a cicákat. Mivel nem tudunk elválni egymástól, munkamegosztás nincs. Először macskatálat töltünk, utána főzünk kávét.

- jó erős lett a kávé
- nem baj, legalább felébredünk
- ki kéne használni, hogy nem kell dolgozni menni, csavarogni kéne
- hova? minek?
- mondjuk bevásárolni, és főzni a gyerekeknek valami finomat
- ez jó ötlet, menjünk

Teljes egyetértésben elindulunk, a villamoson még nézelődünk is, tetszik, hogy színesednek a fák így ősszel. Megpakoljuk a szatyrokat.

- nem lesz elég? ezt még haza is kell ám cipelni
- de, már tényleg jó súlya van

Egymás keze alá dolgozva aprítunk, pucolunk, párolunk, főzünk. Felváltva kóstolgatunk, végül egyformán jónak ítéljük az elkészült ételt.

- túl hosszú még a nap, nincs kedved a kertben dolgozni kicsit?
- jó ötlet, ma tényleg szépen süt a nap

Egymás kezébe adjuk a metszőollót, a lombseprűt, együtt vérzünk a rózsabokor tüskéitől, hajladozunk, szuszogunk, jókat nyögdécselünk, kinevetjük egymást.

- öregszel, mi?
- mintha te nem tennéd

Elégedetten szemléljük munkánk eredményét. Kár, hogy egyre korábban sötétedik, és hosszú még az este. Sebaj, megszokásból leülünk a gép elé, majd csak elütjük az időt lefekvésig.

- te nem is figyelsz oda
- mire?
- hát a játékra. látod? már fel is robbant a bomba
- tényleg
- akkor nézzünk körül máshol

Ide-oda kattintgatunk, de semmi nem köti le igazán a figyelmünket.

- te sírsz?
- hát nem láttad azt a szomorú posztot a kutyusról?
- ez csak kifogás
- nem mindegy?
- tudom, hogy megint azt hallod
- mintha te nem hallanád mindig ilyenkor
- miért arra akarsz emlékezni? a lélegeztető gép szabályos szuszogására, a monitor monoton
csipogására, az élőnek tűnő, meleg kézre?
- én nem arra akarok emlékezni. minden szép emlékemet előveszem és nagyon igyekszem, de ez a hang akkor is visszatér, mint minden közelgő évfordulón. ne tégy úgy, mintha te nem ezt hallanád

Egy ideig hallgatunk, csak a szipogásunk hallatszik. Én megsimogatom magam haját, majd a vállára hajtom fejem.

- korán van még, hívd fel bármelyik barátod, tereld el a gondolataidat
- ugyan kit?
- ne csináld már! annyi név van a telefonodban
- akkor nézd végig a híváslistákat. mindkettőt. a kimenőt és a bejövőt.
- nem nézem. úgyis tudom, hogy csak a kimenőkben találok ismerős neveket. ott is egyre ritkábban
- akkor miért beszélsz hülyeségeket? pontosan tudod, hogy mindenki kihátrált, és minden próbálkozás egyoldalú maradt. biztos tapintatból. vagy más okból. teljesen mindegy. jó ez így. mindent és mindenkit el kell engedni, ami és aki menni akar.
- ha ez ilyen egyszerű, akkor miért sírsz?
- láttad a kutyás posztot, nem?
- gyere, vedd be a gyógyszered, és menjünk aludni

Engedelmesen beveszem a gyógyszert, ami gyors alvást ígér. Amíg hat, magamhoz veszem a könyvem, és úgy teszek, mintha olvasnék. A szemeim engedelmesen szaladgálnak a sorokon, de értelmük nem jut el az agyamig.

Hagyom a fenébe, leteszem, leoltom a lámpát.

Szorosan magamhoz bújok, és álomtalan, mély alvásba zuhanunk.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Évforduló
· Kategória: Próza
· Írta: Destiny
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 1
Kereső robot: 19
Összes: 31
Jelenlévők:
 · TJanek


Page generated in 0.0519 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz