A gólya a labirintus fölé száll, majd lassan leereszkedik, és a földre ejti a csőrében tartott pólyát. A csecsemő, felébred, és sírva fakad. Zokogása szomorú visszhangot ver az ódon falak között. Végül megnyugszik, csend telepszik a labirintusra.
Telik az idő, a napok hetekbe fordulnak, a hetek hónapokba. A csecsemőből fiú lesz, majd lassan férfivá érik. Megtörten, gyengén bolyong a labirintusban. Nem veszi körül más, csak a fölé magasodó csupasz falak, és a lába alatt ropogó megsárgult fű, az égbolt mindig ugyanolyan szürke. Keresi a kiutat fáradtan és egyedül.
A férfi sovány, csontos testét idővel ellepik ráncok, hosszú szakálla megőszül, keze remeg, lépései egyre bizonytalanabbak. Befordul az egyik kanyarban, és fényt lát a folyosó végén. Közönyösen indul el felé, beesett arcán nyoma sincs izgatottságnak.
A labirintus végére érve egy magas, fekete ruhába öltözött alak várja, arcát csuklya takarja. Sovány kezében rozsdás kaszát tart. Lassú léptekkel elindul az öregember felé, aki térdre rogyva, lehunyt szemmel vár rá.