Arcodon csüngök,
a hajnal törékeny lelkébe
kapaszkodva
és egyre mélyebbek
a szavak.
A meg nem született
hangok darabjaiból
már régóta
csendbe farag minket
az idő
és én nem várok semmit
csak a reggelt,
hogy felöltsem
az éjbe-temetett szavak
rongyát,
mely elfed, takar,
bújtat…,