Monoton táncát járja kint az eső,
kihűlt dalt kopog az ereszen.
Az élet falai közt hanyatt eső,
itt maradt árnyékod keresem.
Eltűntél, de megőriztek a szelek,
örökké hullsz a levelekkel;
derengő fény vagy a háztetők felett,
s felragyogsz, mikor a Nap felkel.
Ma is hallom még a csöndes esteken,
hogy tompultak az őszi zajok,
hogy lassult az idő, mikor testeden
lefelé gördültek a napok…
Egy könnycseppbe hajtom öt év bánatát,
mert többet elsírni nem merek –
ma is félek még, hogy leomlik a gát,
s elszabadulnak a tengerek…
Megjegyzés: (Öt éve elhunyt édesapám emlékére)