Hajnali órán, sápadt, szürke az ég
Rám a félhomály bús szeme néz.
A zsindely mögött nem vár napfény
Az élethez kedvem nincs de valami
Felkélt.
Fülembe szerelmem hangja suttogja
Ha másért nem is, de értem élj.
A kopott zsindely mögött majd várlak Én.
Mutatok neked a felhők mögött fényt.
Amikor reggel az ablakon fény virág kopog
És bágyadt, csipás szemmel oda pillantok
Eszembe jut, hogy miattad élek nem másért,
Hogy csak miattad kelek fel, életem szép Virágáért.
Mellettem nyílott ki ez a szép Virág,
Szeretettel öntöztem gyenge kis szárát.
Nem én vetettem el, e Virágnak magját
Csak belebotlottam, azóta nem eresztem karját
Reggelente ha fülembe ő suttog
Szívem nagy örömben ujjong,
Esténként ha rá gondolok,
Érte egy rövid imát mondok
Az Úrnak imámban halkan el rebegem,
Hogy ezt a virágot mennyire szeretem
S boldog a szívem mert benne párját lelte
Hálám e Virágért az Úrnak végtelen lesz.