Az őszi szellő belopózott az ablakon,
majd a kanapéra dőlt kényelmesen.
Nesztelen bámultam rá és vakon,
lágy haja szétterült az én helyemen.
Hallgattam néma muzsikáját,
s láttam ahogyan nézte a fáradt napot,
habozott, majd tovább szőtte álmát,
a levelekkel elbabrált, nem óbégatott.
Felkelt, bolyongott a szobában,
érezte még a nyarat, ki tovaszaladt
jöttére. Elbóbiskolt magányában,
s minden őszre váltott, percek alatt.