Navigáció


RSS: összes ·




Novella: A szerencse

, 599 olvasás, Frekventor , 10 hozzászólás

Ezek vagyunk

Gábor sokat dolgozott. Munkahelyén nyolc-tíz órát teljesített naponta, aztán otthon várta a második műszak, ugyanis egy régi házban lakott családjával. Természetes, hogy mindent fel kellett újítani, átalakítani, igyekezett létrehozni egy elfogadható otthont, mindezt egyedül, mert a családtagok gyakorlati érzéke konvergált a nullához. A rokonok távolabb éltek, ritkán találkoztak, így valóban magára maradt minden munkájában. Tipikus szegény ember volt, egyetlen keresete ezer felé foszlott, csupán leleményének köszönhette, hogy talpon tudott maradni. Rákényszerült apróbb stiklikre, lement például a folyópartra, ahol összeszedte a hordalékfát tüzelőnek, egy nagyobb vödörbe pedig alkalmanként sódert is szedett.

Egy ilyen alkalommal történt, hogy amint kis lapáttal diszkréten mericskélte a sódert a kihalt folyóparton, valami megcsillant a piciny sóderhalom tetején. Lerakta a lapátot óvatosan, és kézzel kikotorta a napban szikrázó tárgyat. Alaposabban szemügyre vette, és fokozódó örömmel konstatálta, hogy ez bizony egy ékszer, egész pontosan egy köves gyűrű. Másnap elvitte egy ékszerészhez, aki megállapította, hogy valódi rubin a kő, arany a gyűrű és a foglalat, megér akár százötven ezret is. Gábort határtalan öröm töltötte el, legelső gondolata az volt, hogy eladja, és az árából kihozza a garázst, amit már rég tervezgetett öreg kocsijuk számára. Másodjára eszébe jutott, hogy közeledik házassági évfordulójuk, még soha semmilyen ékszerrel nem tudta meglepni feleségét, most talán sikerül. Rövid tanakodás után döntött, a gyűrű az asszonyé lesz.

A jeles napon ünnepi csomagolásban adta át az ékszert nejének, aki először természetes reakcióként bizsunak nézte, de nagyon tetszett neki. Hosszas győzködés után, no meg az eredet tisztázásával elhitte az asszony, hogy igazi rubinköves gyűrűt tart a kezében. Sorra felpróbálta az ujjaira, a középső ujján pompásan megállt, nem csúszott le, helyes volt a méret, sokáig gyönyörködött benne. Aztán eszébe jutott, hogy valahogy meg kell hálálni, férje nyakába csimpaszkodva csókolgatta. Gábor megjegyezte, hogy eddig is csodaszép volt a neje, ettől legfeljebb a körítés lett kívánatosabb. Az asszony már másnap megmutatta barátnőjének, meg a szomszédasszonynak, de még a postás hölgynek is meg kellett csodálnia az ékszert. A barátnő gratulált hozzá, de belül mardosta az irigység. A szomszédasszony meg elgondolkodott, vajon miből telt szegény Gábornak efféle ajándékra. A következő napi újságban egy ékszerrablásról olvasott, a részletes leírásban egy hasonló gyűrűről is szó volt. Kombinálni kezdett, végül arra a következtetésre jutott, hogy a szomszédja az ékszerrabló. Felhívta a rendőrséget, és közölte velük feltételezéseit, megemlítve a rubintos gyűrűt. Még aznap este kiszállt a rendőrség, házkutatást tartottak, de a gyűrűn kívül mást nem találtak. Gábort bevitték, és hosszasan faggatták, vajon hová rejtette a többi ékszert. Gábor elmondta, hogyan jutott a gyűrűhöz, de sokáig nem hittek neki. Végre másnap előkerült a tulajdonos, aki rápillantva a gyűrűre kijelentette ez nem az övé. Gábor mehetett, de a gyűrűt nem adták vissza neki. Megnyugtatták, hogy ha harminc napon belül nem lesz meg a gazdája, visszakaphatja. Lógó orral fogadta az asszony a hírt, de azért annak örült, hogy férje kiszabadult. Eltelt a harminc nap, az emberek pusmogtak, hogy nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja, nincs meg a gyűrű sem, valahogy biztosan sáros Gábor. Végre visszakapták, a feleség ismét felhúzta az ujjára, és feltűnően viselte minden helyzetben, hogy észrevegyék az emberek. Amint egyik este sietett haza munkahelyéről, a sötét utcán elé ugrott egy ismeretlen alak, és megfenyegette: a nála lévő késsel elvágja a torkát, ha nem adja át neki az ékszert. Az asszony megijedt, szó nélkül lehúzta a gyűrűt és átadta a rablónak. Gábor feljelentést tett a rendőrségen, ahol nyomozásba kezdtek. Két hét után előkerült a gyűrű, egy orgazda a tettest is bemártotta. Az asszony megint visszakapta a gyűrűt, de ezek után már nem volt kedve hordani. Férjével közös megegyezésre jutottak, eladták, az árából megépült a garázs. Gábor kárpótlásul vett a nejének egy szép cipőt, magában pedig megjegyezte, hogy mindig az első gondolat az életre való: ha mindjárt eladják, megúsztak volna egy csomó kellemetlenséget.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: Frekventor
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 219
Regisztrált: 0
Kereső robot: 42
Összes: 261

Page generated in 0.1831 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz