A kerti kispadon hajnal dereng
harmatot habzsol a kék színű csend.
Érzem a lombokon terül a fény,
frissen font pókhálót feszít fölém.
Az égi széltől leple megremeg,
ráejti kezembe a cseppeket.
S én, a pirkadat foltos vánkosán,
csak bámulom a gyöngyöket bután.
De mi ez, mi fénylik az ágakon?
Naphinta, kicsit rákapaszkodom…
Ej, elkéstem!… mennem kéne rég! (… hallod Te is a madarak énekét? )