Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Főtt tojás sütve

, 319 olvasás, Pacsirta , 23 hozzászólás

Ezek vagyunk

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer…
Akár így is kezdhetném a történetet, csakhogy ez nem mese, még csak nem is tréfa, ez a huszonegyedik századi valóság.

Édesapját nem ismerte, édesanyja nemigen törődött vele. A nagyszülei nevelték fel, ők óvták a széltől is, mert amolyan gyenge fizikumú, beteges gyerek volt. Mindent megkapott, amit csak kívánt. Ő volt az egy szál unoka, őt vigyázták, kényeztették. Az iskolában egészen jól tanult, olyannyira, hogy bejutott egy jó nevű gimnáziumba. Ott már kevésbé érdekelte a tanulás, azonban megtanult magolni. Mire eljutott az érettségiig, akkorra már akár ezer oldalas könyvet is képes volt bemagolni.
No, azután rögtön el is felejtette, mindenesetre a jeles osztályzathoz éppen elegendő volt. A jogot is elvégezte, végig vergődött a vizsgákon. Igaz a tudományból igen kevéske maradt a fejében, de doktor lett. Dr. Tuti Trixi. És neki ez bőven elég volt.
El sem hiszitek, Trixi még munkát is kapott, ami ugye nem kis teljesítmény manapság.
Úgyhogy, be is libegett első nap a munkahelyére Trixi, rózsaszínű cipőben, rózsaszín táskával, rózsaszín műkörmökkel, s ha hiszitek, ha nem, még a mobilja is rózsaszínű volt.
Hogy a munkahelyén miért tűrték meg, az csak a későbbiekben derült ki számomra.

Trixi a sors kegyeltje lett, minden szempontból. Annak örömére, hogy munkát kapott, a nagyszülei megajándékozták egy másfél szobás lakással. Bár ekkor már lehet, hogy nem egészen az öröm vezérelte őket, hanem szerettek volna megszabadulni az immár huszonhat éve nyakukon élősködő unokától. Trixi azonban, mit sem sejtett ebből. Beköltözött az új lakásba, - amit természetesen bebútorozva kapott,- s első útja egy névtábla-készítő mesterhez vezetett. Később boldogan akasztotta ki az elkészült névtáblát, hadd tudja mindenki, hogy itt lakik Dr. Tuti Trixi.
Aztán meghívta a barátnőjét, lakásnézőbe. A két lány egy időben érkezett a helyszínre. Trixi bevásárolni volt, mert a nagymama a lelkére kötötte, hogy vásároljon be, amire szüksége lesz a lakásban.

Boldog örömmel mutatta barátnőjének - immár saját tulajdonú - lakását. Aztán kipakolt a szatyrokból. A chipsből gyorsan fel is bontott egyet, s megkínálta vendégét. Kirakta a rengeteg zacskó chipset, és a kólás üvegeket is felrakta a hűtő tetejére.
- Rakok be a hűtőbe is, hadd legyen jó hideg. - mondta, s kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját.
- Jaj, de jó, hogy eszembe jutott! Te, nekem gyanús ez a hűtő.
- Mégpedig? Mire gyanakszol, netán megcsal?- kérdezte a barátnő.
- Nem hűt, még csak nem is világít.
- Hm, mióta van bekapcsolva? - kérdezte, majd bekukkantott a hűtőbe. Aztán mögéje. Miközben letekerte a zsinórt a hátuljáról, megkérdezte - Nem tudtad, hogy árammal működik? - s közben bedugta a konnektorba. - Látod, így már világít is. Minek ez a sok chips, meg kóla?
- A nagymama mondta, hogy vásároljak be.
- Chipset és kólát? - közben tovább ment, bekukkantott a fürdőszobába is – Azt hiszem, a nagymamád nem erre gondolhatott.
- De hát én ezt szeretem. Ebédelek a Mekiben, aztán chips meg kóla…
- Nem lesz szükséged esetleg: szappanra, samponra, tusfürdőre, toalett papírra, fogkrémre, mosóporra, mosogatószerre, mosogatórongyra? Semmi ilyesmit nem látok, alighanem a nagymama erre gondolhatott.
- Jó, akkor diktáld le, hogy mi minden kell… Toalett papírt milyen időközönként kell venni?
- Lehetőleg, még mielőtt elfogy!…

Elmúlt néhány hónap. A barátnő arra járt, éppen a ház előtt haladt el, amikor eszébe jutott Trixi. Rácsörgött. Gondolta, ha otthon van, megnézi már, mi van vele. Mire felért az emeletre, Trixi az ajtóban várta. A barátnőnek azonnal szemet szúrt a kupac felbontatlan levél a hűtőszekrény tetején.
- Hűha, te ilyen sok levelet kapsz? - közben nézegette: áramszolgáltató, távhő, vízmű – Te ezeket nem szoktad felbontani? - kérdezte
- Van kibontva is, nem is értem miért küldözgetik nekem ezeket…
- Azt akarod mondani, hogy nem fizeted a számlákat?
- Hát, kéne? Milyen számlákat?
- Nézd, áram, víz, távfűtés, internet, közös költség… Semmit sem adnak ingyen, ezért mindért fizetni kell. Ha eddig nem tetted, akkor fuss a postára és fizesd be, mert ha elkezdik kikapcsolni, azt nagyon fogod bánni.
- De hát nekem elfogyott a pénzem enélkül is. Miből fizessem még ezt is?
- Hát, kezdjél el takarékoskodni. Mondjuk kezdjed ott, hogy nem jársz műkörmöshöz, érd be a sajátoddal, aztán folytathatod ott, hogy nem vásárolsz hetente kétszer új göncöt, csak mondjuk, kéthetente egyszer, továbbá nem jársz Mekibe ebédelni minden nap, a legdrágább és a legegészségtelenebb étkezés. Olykor készíthetnél is valamit magadnak…
- Már készítettem…
- Igen? És ugyan mit?
- Sütöttem főtt tojást…

A barátnő ezt ugyan nem fejtette meg, hogy hogyan csinálta, de már nem bírta cérnával, faképnél hagyta. Hagyta főni a saját levében. A maga kárán majd megtanulja. Előbb-utóbb. Drága lesz a tandíj, az biztos, de ha egy ember, már jól benne van a felnőtt korban, diplomája van, munkája, és ennyire nem életrevaló, akkor igenis fizesse meg az árát!
Hogy miért tűrik meg a munkatársak? Mert cirkusz is kell a ráérős, dolgozó embereknek. S így van állandó céltábla, s mindig van min röhögniük. Míg meg nem unják…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Próza
· Írta: Pacsirta
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 337
Regisztrált: 0
Kereső robot: 25
Összes: 362
Jelenlévők:
 · gazzo


Page generated in 0.2617 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz