A kopár hegycsúcsok, kiégett puszták közt,
Lelkem a tisztaság vízében megfüröszt.
Most jól vagyok végre, bár néha még elkap,
És félek nem jön el, hogy örökre elhagy…
De most ne kínozz hát, most jól vagyok végre
És most nem is szédít felnézni az égre.
Most ne zavarj, pihenj, pihenjél most te is,
Várj, amíg az árnyak újra kedvem szegik!