Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Nagypéntek, 2005.

, 393 olvasás, Tarpay , 19 hozzászólás

Megemlékezés

Vagyunk Kháron ladikján komor komppolgárok.
Alattunk sötéten fortyogó az Ister.
Bal felől sanda ex-elvtárs figyel ránk,
Jobb felől Big-Mac-kel etet be a miszter.

Megtelt a medence mindenfajta szennyel,
Büdösen böffent ránk a Pannon-tenger.

Egünkre ráborult gyengeségünk árnya.
Új honfoglalás? Bolond, aki várja!
Több, mint nyolcvan éve fénytelenül élünk.
Ahhoz, hogy vakuljunk, nem kell napba néznünk.

És a legnagyobb baj: nem a belvíz, ár,
Vak-süketek harca: átkos belviszály.

Így vagyunk mi Styx vizében komptalan polgárok.
Kiúsznunk nincs part, nem volt, s nem lesz soha.
Föl már nem emelhet, csak mélyébe von le
bölcsőnk és koporsónk, a ránk-vénült Duna.

Jaj, patkányrágta hazánk Jézus-kenyér-teste!
Lesz itt nép utánunk Isten-dicséretre?

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Megemlékezés
· Kategória: Vers
· Írta: Tarpay
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 301
Regisztrált: 1
Kereső robot: 24
Összes: 326
Jelenlévők:
 · arttur
 · gazzo


Page generated in 0.2904 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz