Sírva kutatnak halk hangú szelek,
Téged keresnek, kit már nem lelnek.
Lábnyomod, mely alatt a fű hajolt,
illatod, mely az idővel dacolt.
Mosolyod, mit tavak vertek vissza,
hangod, melyet fülem még ma is issza.
Érintésed őrzik köröttem a tárgyak,
emléked átsuhan, mint fény között az árnyak.
Búcsút intenek kósza fellegek
s fájdalmam az éjben felremeg.