Mint távoli hegynek a kék áradat,
úgy zúdulnak reám e cizellált szavak.
Zarándokként feldúltam csendes-szíved katedrálisát,
hogy titkaim csillagködként érkezhessenek te hozzád.
Immár itt vagyok a világ peremén,
alattam föld, fölöttem fény és remény.
Messzebbről jöttem, mint kékellő hegyek,
térben testet öltve, hogy örökre hű társad én legyek!
Időm fonalát Tiedbe fonhatom, úgy fogom kezed,
S bár tudom, dalolnak mások, de én vezetlek tégedet…