Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Az öreg

, 398 olvasás, Coffos , 11 hozzászólás

Gondolat

- Jó napot!
- Jó napot, mit adhatok?
- Várjon aranyos felírtam egy listára, mert tudja öreg vagyok, biztos, ami biztos, ne maradjon ki semmi.
- Tessék csak nyugodtan elővenni a listát, szívesen segítek.
- Köszönöm, nagyon kedves hozzám, hát akkor kérnék az asszonyom részére egy, de legyen inkább két cseppnyi türelem. A jobbikból. Mert mostanában sokszor türelmetlen, lehet, hogy az idő, vagy öregség nem tudom… A múltkor is mondom neki, héé' hagyjad azt a kertet, gyere, egy csöppet add a kezed, mint rég ott a Tiszánál, tudod a fűzfa alatt – erre legorombít, hogy mindig tanágatózok, ahelyett, hogy felkötném végre a málnát.
- Aztán az asztalos részére vinnék egy adag becsületet, mert a múltkor megegyeztünk, hogy készít a rózsafámhoz egy tartót, szépen lecsiszolva, lekezelve, abban is megegyeztünk, mit fizetek, mikorra kalapálja össze, aztán itt volt az idő és semmi. Nem is szólt, hogy Laci bá' elnézést, de nem tudtam a megbeszélt időre megcsinálni, se semmi. Pedig higgye el aranyos kezet fogtunk és én úgy tanultam szép apámtól, hogy a becsületnek a kézfogás a súlya.
- Értem.
- Bogi unokám részére pedig szeretnék szemérmetességet venni. Sokat. Gyönyörű az eszemadta, de szemérmesség – tudja az a fajta a tartás, amivel nem szétforgácsolja a bimbózó nőiességét, hanem inkább szárbaszökkenti – az nincs benne. Mindig azt mondja, Papus te ezt nem érted, mert öreg vagy, másfajta már a világ, most mindenki azt tesz, amit akar, mindenki önmegvalósít vagy mi a csuda, kérdezem is tőle, mire jó ez az önmegvalósítási mifene, hiszen a szép világot nem az ön érdeke, hanem a mi, mi együtt alkotjuk mindannyian, de csak lelegyint, mint Pajkos a legyet…
- A magam részire pedig vennék még időt. Sok időt, amennyi csak van, mert úgy szeretek élni, szeretem ezt a világot, még akkor is, ha folyton változik, szeretem az embereket, még akkor is, ha egyre kevesebb az ember. A tömeg nő, tudom, de az ember egyre ritkul, mint a napfény befelé haladva az erdőben.
Szeretem a napot, szeretem, hogy felébredhetek, láthatom a napfelkeltetét, a füsti fecskéket, pedig folyton leszarják a rózsabokor melletti járdát, alig győzöm minden nap felkaparni. Szeretem Katinka nénédet. Még mindig olyan gyönyörű…
Megvárt. Visszavárt a frontról. Azok a meleg barna szemek. Azok vártak rám, pedig nem is hittem benne. Higgye el aranyos, semmit nem változott a szeme fénye, hiába az eltelt évek, az öregedés, még mindig szeretem…
- Jaj tessék abbahagyni, mert megríkat…
- Sírjon csak aranyos sírjon, én is sírnék, ha nem lennék meglett vén ember…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Novella
· Írta: Coffos
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 319
Regisztrált: 1
Kereső robot: 29
Összes: 349
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.2038 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz