Mahagóni. Ez volt a festék dobozára írva. Fogalmam sem volt a lehetséges végeredményről, de az ideiglenes fodrászom kezébe adtam, rábízva a változtatást.
- Csinálsz, amit akarsz! - és a festék lágy illata belengte a kis albérleti szobát, az agyam ködös zugaival együtt.
"Hova tűnt a lány, akit ismertem? Miért adtad fel?"
Ez a két kérdés kering, mint egy megkergült körhinta, és gyötri a fejemben lévő démonokat, hogy válaszoljanak végre. Hova lettem?!
Elástam magam a megadás és a fásultság mély gödreibe, ahova nem ér el semmilyen érzelem, és ahol már semmi sem fontos. Vagy aminek fontosnak is kéne lennie, az sem számít igazán.
Ideje ébredni. Érzem ahogy a fésű lágyan szántja a hajam, egyfajta kitekert rendezettséget teremtve a lelkemben. Kapaszkodó. Új külső, és talán a régi énem.
Ahogy a csap fölé hajolva látom a csöpögő piros festéket, mintha a mérgező gondolataim véreznének el és csordogálnának a lefolyó fekete lyuka felé, eltűnve végleg.
A hajszárító zúgása visszarántott a valóságba, ahol a frizurám immár lilásvörös fénnyel villogott, az arcomba ordítva, minden változhat!
És tényleg. Minden megváltozhat…