Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Egyszerű pásztor

, 444 olvasás, Munkácsy Erzsébet , 9 hozzászólás

Ezerszín

A gyerekek már 23-án elutaztak és magukkal vitték az unokát is a másik, távoli nagymamához. Kicsit félve gondolt a közelgő szentestére, amelyet az idén egyedül fog tölteni. Megszokta már, hogy a meghitt hétvégeken sütött-főzött rájuk és dédelgette az épp hogy járni tanuló unokáját. Azzal nyugtatgatta magát, így igazságos, hogy a távoli rokonoknak is jusson a családi együttlétek öröméből legalább évente néhányszor.
24-én délelőtt, mint ünnepek előtt évek óta, kiment halott fia sírjához a temetőbe. Egykori karácsonyokra gondolt, miközben a síron maradt száraz virágokat rendezgette. Fenyőcsokrot helyezett a havas sírra fagyönggyel, gyertyával. Szaloncukrot, egy-egy szeletet az ünnepi bejgliből és egy narancsot rejtett a fenyőágak alá. Ezt a furcsa szertartását régebben megmosolyogta volna, de most már természetesnek érezte.
A gyertyák melegénél kifényesedett a fia sírja. Kisgyerekként látta őt az időben, amint csillogó arccal néz fel egy gazdagon díszített fenyőfára. Hazafelé a trolin még ezt a fényességet vitte magával.
Délután otthon az üres lakásban kicsit szorongva állította talpfájába a fenyőt egy régi komód tetejére. Akkor jutott eszébe, hogy reggel az utazás sietsége miatt megfeledkezett a napi tornájáról. Ez a torna egy testi-lelki egészséget őrző gyakorlatsorból áll. Most, mivel bőven van ideje, pótolhatja. Elkezdte hát, feltartott karokkal az első gyakorlattal, a forgással. Ahogy egyre pörgette magát, úgy érezte, ezt ma tovább kell csinálnia a megszokottnál. Tovább forgott, félig csukott szemekkel, befelé figyelve lénye legmélyéhez, ahol az az erős, biztos pont van. Majd lassan, határozottan megállította magát. Tornája végére angyali nyugalom költözött a szobába.
Elővette és bontogatni kezdte a múlt évben gondosan átkötött dobozokat a girlandokkal és fenyődíszekkel. Az egyik doboz aljáról elgurult pár szem arannyal bevont dió. A cica rögtön utánuk ugrott, játékosan görgetni kezdte őket.
- Ezek itt még apám diófáiról valók! Úgy vigyázd őket!- kiáltotta büszkén a cicának.
- Hol vannak már azok a diófák…-dünnyögött magában.
A szülők halála után el kellett adni az öreg házat a diófákkal együtt. A régi otthon elvesztése újabb gyászt jelentett, ami megviselte. A következő év nyarán rokonainál vendégeskedett a falujában és egyik este a régi házuk elé lopózkodott. Mint a gyermek, úgy sírt a diófák alatt magában. Belesett a régi kerítésen és féltékeny haragot érzett a bent élő "bitorlók" iránt Istent és az elrabló időt vádolta akkor.
- Te vagy, lányom? A járásodról ismertelek fel. Ne sírj lelkem! Ülj csak ide mellém egy kicsit! Látod, én sem tudok aludni, amikor telihold van.- vigasztalta a régi szomszédasszony. Manci néni volt, aki szokása szerint kiült esténként a ház elé. Éjfélig hallgatta a jó öreget: milyen új hírek vannak a régi utcájukban?
Elkezdte a fa öltöztetését. Előbb a szaloncukrokat kötözgette, majd a díszeket vizsgálta át és
aggatta óvatosan a faágakra. Közben gondolatban, fiatal lányként, megint a falujában járt.
Orrában érezte anyja kalácsainak illatát, a sütőben ropogósra pirított májas hurka íze szétáradt szája emlékezetében
Csikorgó porhóban járták körbe karácsony estéjén kántálva rokonságuk házait.
- Szabad az istent dicsérni?- zörgettek be az ablakokon.
- Szabad! Gyertek! Kerüljetek beljebb!- apja szép baritonja zengett, ahogy az ajtóban állva, énekelve fogadta a vendégeket.
- Egyszerű pásztor, jöjj közelebb!- ezt minden karácsonykor elénekelte az édesapja.
A rokonokkal terített asztalhoz ültek, énekeltek beszélgettek késő éjszakáig, majd minden karácsonyon együtt indultak a templomba, éjféli misére.

A fenyődíszek dobozának fenekén lapult egy gyertyaviasszal lecsurgatott malacfej formájú, még épen maradt üvegdíszt. A rossz emlékekkel úgy van, hogy igyekszik kiejteni őket fejéből, amíg váratlanul mégis felbukkannak az időből.
- Te aztán kitartóan gondoskodsz, hogy emlékezzek a kemény évekre! Te randa kis jószág!-mondta foga közt és lekapargatta a rútságról a gyertyaviaszt. Őt is felakasztotta a fenyőre.
Fiatal házasok voltak, amikor férjét egy távoli helyőrségbe helyezték. Az ottani egyetlen vegyesboltban vették a malacfej díszeket. Szolgálati lakásukban szenteste előtt bukkant rá véletlenül férje eldugott szerelmi levelezésére.
Azon a karácsonyon úgy érezte: meg kell halnia! Vagy elválni! Anyja szavai állították meg
- A mi családunkban nincsenek válások! Rendes asszonynak sokat kell tűrni a gyerekekért és a szeretetért!
Úgy lett. Még jó néhány próbatételt túlélt és tűrt a gyerekekért és a szeretetért.
A csipeszes gyertyatartókban a félig égett fenyőgyertyákat újakra cserélte. Válása óta csak gyertyákat éget karácsonykor a fán. A férje idejében égősort kellett használni a "tűzbiztonság"miatt. Hiába győzködte az élő gyertyafény jelentőségéről, meg hogy a tüzek bármikor támadhatnak. Később tényleg jött egy lakástűz, de nem ám karácsonykor!
Egy húsvét másnapján a konyhában görög cserépedényben sütötte a húst Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a sütőből felcsapó lángok már majdnem a konyhafüggönyt nyaldossák! Máig sem érti, hogy csinálta, de fél perc alatt elrántotta a konyhafüggönyt, elzárta a sütőt, lezárta a főcsapot. De még mindig lángolt a tűzhely! Kirohant a nappaliba a telefonhoz. Az ijedelemben nem jutott eszébe a tűzoltóság hívószáma. Többször, hangosan kérdezgette magától: nulla négy, nulla hét, nulla öt? Dadogva mondta be a címet végül, és hogy ég a konyha!
Összekuporodva ült le az előszoba egyik sarkába és várt.
A derék tűzoltók nevetve vonultak ki a füsttel teli lakásba és nagy vigalommal távoztak, miután már elfogytak a lángok a sütőben. Nem értette a vidámságukat, miközben ő kisebb tragédiát élt át… A locsolkodásból hazatérő fiainak előadta a történteket, meg hogy hahotáztak itt a tűzoltók! De mi a fenét nevettek?!
-Mit, mit? Hát azt anya, hogy húsvét másnapján locsolni jöttek!-mondták a fiúk és ők is nevettek. Sokáig felemlegették még a húsvéti tűzoltós locsolkodást.
Minden felkerült a fára szép sorjában, már csak a fenyőcsúcs hiányzott.
- A díszek előtt kellett volna felrakni, nehogy a törékeny gömbök lepotyogjanak a csúcs miatt.- motyogta magában.
Vigyázva, székre állva oldotta meg a kényes műveletet.
Budapesten élő öccsétől kapta ezt az antikolt fenyőcsúcsot élete legboldogabb karácsonyán.
Amikor ezt a csúcsot felrakja, mindég a sors kifürkészhetetlen szándékainak igazságára
gondol. Abban az évben novemberben autóbaleset érte. Medencecsont törés, kórházi ápolás, járni tanulás. Karácsony ünnepére viszont haza jöhetett ünnepelni. És micsoda ajándékot kapott akkor a sorstól! Akkor karácsonykor, életében utoljára együtt ünnepelt azokkal, akiket legjobban szeretett. Édesapja sajnos, akkor már nem élt, de a többi legközelebbi családtagjai mind mind vele ünnepelték a karácsonyt, hozzá utazva távoli otthonaikból Együtt díszítették a fenyőt a fiai,. az édesanyja, az öccse és családja
Később, amikor fia és édesanyja itt hagyták az életet, azt kérdezgette magában: vajon a nagy intéző odaföntről véletlenül rendezte akkor itt lent azt az autóbalesetet?
Odakint besötétedett. A fa feldíszítve pompázott a nappali közepén. Halott szerettei fényképét és az élőknek becsomagolt ajándékokat a fenyő alá helyezte. Meggyújtotta a gyertyákat és énekelni kezdett: Egyszerű pásztor, térdeden állj!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Novella
· Írta: Munkácsy Erzsébet
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 190
Regisztrált: 2
Kereső robot: 23
Összes: 215
Jelenlévők:
 · Öreg
 · Sutyi


Page generated in 0.1233 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz