Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Éjjeledő

, 472 olvasás, Fehér Csaba , 17 hozzászólás

Természet

Párát pipál a hegy orma,
Az idő kérges markából nem ereszt,
Sóhajtva nézek a korhadó égre,
Jajgat a szél, s fáradtan belekezd.
Ezüstként csillog a bükk sima bőre,
Nagyokat nyögnek a fák valahol,
Pléh-Krisztus reszket a keresztútnál,
Két kócos felhő a földre hajol.
Fejünk felett csontosul az este,
Szerteszét szaladnak csillag-gyerekek,
A Hold fagyott tócsa, sűrűn erezve,
Roppant arcáról fénylik a szeretet.
Látom, az éjszaka megáll egy percre,
Megérinthetem a végtelent,
Nyiladozik vigyázva a sötét,
Köröttem kondul a sűrű csend.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: Fehér Csaba
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 1
Kereső robot: 12
Összes: 27
Jelenlévők:
 · Öreg


Page generated in 0.0373 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz