"A világ legédesebb fogorvosa."
Dicséret. Vélemény. Formál vagy lepattan? Mi a motiváció? Miért dicsérsz?
Nem vagyok más, mint dicséret, vélemény és szidás halmaz. Már a kezdetek kezdetén meghatározták a lépéseimet. Akkor, amikor még tovább láttam az árnyékokon, amikor még nem léteztek számomra falak. A világ univerzális volt és nem szociális méretű. Minden egyes dicséret, vélemény és szidás megbénított lábamban egy apró izom részletet, retinámra égetett egy apró látótér kiesést. A dicsfény felé gyorsabban kacsáztam kacska lábaimmal, ha tilosba léptem, a szidás szinte darabokat hasított le testemből, ezért többé nem is tekintettem abba az irányba, s szemem már meg sem látta az utat arrafelé.
Ki döntötte el, hogy merre induljak?
Anya.
Mi volt a motivációja?
Élete sikertelenségének letöltése a lányán. Hanyagság, nemtörődömség.
Meddig hat(ott), formál(t) a véleménye?
Amikor érettségem leelőzte az övét.
Akkor jöttem rá, hogy már a kezdetek kezdetén elrontott bennem mindent. Ezután pedig soha többé nem számított senki dicsérete, véleménye, vagy szidása.
Mit számít, ha én dicsérek, véleményezek, vagy szidok? Mi a motiváció? Miért dicsérek?
Vissza fordulni nem lehet. Visszaépíteni az elhalt izmokat, nem lehet. A fókuszpont is állíthatatlan. Amit Anyám a sötétbe zárt, azt már soha nem fogom látni. Ahonnan kitiltott, oda már soha nem fogok eltalálni.
Ahol létezem, az egy idegen világ, s az is marad örökre. Bezárt ide.
Töredezett személyiség szerkezettel nem tudok relevánsan dicséretet, véleményt és szidást gyakorolni. Amit jónak tartok, az egy végtelen utópia. Ha megdicsérlek, nem azért teszem, mert biztos vagyok abban, hogy valamit jól csinálsz, csupán próbálom kitágítani a világodat, hogy általad én is megtanuljak távolabbra látni. A véleményem más véleménye. A jogé, az erkölcsé, az orvostudományé. Személyiség töredékeimmel nem tudok releváns véleményt alkotni. Nem szidlak. Nem hagyom, hogy ne járd be a poklot. Nem hagyom, hogy ezáltal ne éld az életed, hogy ne fedezd és ismerd meg önmagad. Nem hagyom, hogy ne halj meg és nem hagyom, hogy ezáltal ne élj örökké.
Dicsérlek. Alanyi jogon járna.
Dicsérsz, véleményezel, szidsz.
Te azért dicsérsz, mert akarsz tőlem valamit. Te nem lettél érettebb a saját útra-indítódnál. Te befeszültél és két dimenzióssá váltál. Te nem kérdőjelezted meg az életed, annak értelmét. Te nem szakadtál szilánkjaidra, s annál is apróbb darabokra. Te lemásoltad útra-indítód tükörképét. Te boldog vagy. Te tudatlan vagy. Te sérthetetlen vagy.
Véleményezek. Rengeteget tanultam, sokat tudok rólad.
Te azért véleményezel, mert nem ismersz és nem is akarsz megismerni. Az életemből akarsz egy részt magadnak.
Nem szidlak, nem vagyok az anyád, hogy szülői jogom volna.
"Rettentően ügyes."
"Határozott, nagyon erős a keze… és mennyire higgadt!"
Az a dicséret, amivel nem próbálsz formálni, az az, amit nem nekem mondasz, amiről nem tudod, hogy meghallom, hogy megtudom. Amit pedig tudnom kellene, hogy formálhasson, hogy szeretettel ragassza át a sebek által széttöredezett részeimet. Ha nekem mondanád, nem hinném el. Anyám elzárta előlem a hitet.
|