Navigáció


RSS: összes ·




Kritika: mutugrof: Holló

, 1075 olvasás, Denes , 4 hozzászólás

Kritika

Nem félek már a sötétben
Mert sötét lettem lelkemben
Nem fázok már a hidegben
Mert jég költözött a szívembe

Nem borzaszt engem a halál
Sőt eléggé várom is már
Megfakultam legbelül
Énem hollóként testesül

Kipusztult belőlem minden jó
Jéghideg lettem mint a hó
Korcs szörnyetegként élek
És én már ilyen leszek végleg

Hollóként élem az életem
Már nincs reményem énnekem
A sírás, a könny a virágom
Ilyen sötét az én új világom

Az én szívem megperzselték
Halotti máglyára vetették
És ezzel ítéltek kárhozatra
Lelkem lép új magaslatra

Elborzaszt már a fény
A szeretet, a rút remény
Életemben szenvedek
Ha nem halok meg megveszek

Hollóként élem az életem
Már nincs reményem énnekem
A sírás, a könny a virágom
Ilyen sötét az én új világom

És amikor végleg feladtam
Lelkem az ördögnek eladtam
A világból távozom sorstalan
Kimerülten, üresen de boldogan

Hollóként élem az életem
Már nincs reményem énnekem
A sírás, a könny a virágom
Ilyen sötét az én új világom




Mikor a Nevergreen Edgar Allan Poe-t énekel…


Engedtessék meg nekem az előbbi, talán abszurdba hajló szabad asszociáció, de a Holló egyik kedvenc versem az amerikai mestertől, a Nevergreen pedig egy igen jó irodalmi szövegekkel operáló gót-rock banda hazánkból, melynek jellemzője a stílusjegyekből táplálkozó sötét, "halálközeli" hangulat, és az ellentétes képeket kedvelő fogalmazás.

Bár a szerző nem fedte fel, milyen zenei stílusban szánta megénekeltetni Hollóját, mikor megkért, legyek a róka, aki szétcincálja (csak, hogy valamelyest Aesopus-t is belekeverjük a rituáléba), számomra ez a fentebbi zenei stílus tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak, ha már dalról van szó, amihez egyébként nem sokat értek.

A vers, vagyis dal első pillantásra, vagy inkább első olvasásra tartogat meglepetéseket, érdekes kettősségeket. Fogalmazása régies, Petőfi és a XIX. század költői kitörő lelkesedéssel fogadták volna szerkezetét, mára már nem dívó ragrímeket, a gyakori névelő használatot (pl.: "A sírás, a könny a virágom"), vagy a refrénben a személyes névmás használatát ("énnekem"), azonban a költészet napjainkban inkább követi a minimalizmus elvét, és a praktikum, divat, vagy közízlés frázisaira hivatkozva mellőzik a tradicionális ütemhangsúlyos verselést megkönnyítő elemeket. A barokk körmondatot megelőzően említett kettősség pedig abban rejlik, hogy a szerző a hagyomány köntösét olyan szövegtestre vette fel, melyet Petőfi és kortársai biztosan nem írtak volna. Avagy röviden szólva a szerző klasszikus műveltséggel hozott létre kortárs szöveget. Egy szöveget, melyet a páros rímek jellemeznek, szinte végig markáns és tiszta férfirímekkel, no meg a szintén tradicionális ősi nyolcas képlet, melyből a szerző olykor elvesz, vagy betold egy szótagot, ahogy épp a helyzet kívánja. És ezzel megint az egyik leghagyományosabb formai kialakításnál tartunk, amelyet a központozással állít ellentétbe. Ami furcsa benne, az a központozás esetlegessége, néha van vessző, de más sosem, viszont a legrégebbi sorkezdési mód, a csupa nagybetűs sorkezdetetek jelennek meg. Ha viszont nincs központozás, akkor a nagybetűs sorkezdet sem szükséges, a kortárs irodalomban elfogadott az egybefüggő, központozatlan szöveg. A kettősség nemcsak a tartalom és forma területén mutatható ki, hanem a tartalomban is nyomon követhető, ettől zaklatottabb lesz a szöveg. Azt értem ez alatt, hogy képeiben vannak klisészerű képződmények (pl.: "Kipusztult belőlem minden jó
Jéghideg lettem mint a hó"), de vannak ellentétes képtársítások is (pl.: "Elborzaszt már a fény
A szeretet, a rút remény"), nos mit mondjak, a fényről nehéz elképzelni, hogy elborzasztó, és pont ezek az ellentétes fogalmak a maguk váratlanságával feszítik szét az ember fejét, és teremtenek zaklatottságot ott, ahol a rímek rendet sugallnak, ott, ahol ez kell. Ez amolyan "halottak közt fütyörészek és nevetek" helyzet. Érdekes. Ahogy a virágok is érdekesek. A szóvirágok. Értem ez alatt azt, hogy: "a könny a virágom". Erről a szebb kimunkálásra érdemes, de egyébként megkapó metaforáról mintha a Nevergreen-t hallanám: "Arany hajnal alkonyán, forró bőröd bársonyán virág nyílt a testeden, néma nászajándék."

Most jön az unalmas rész, amit mindenki tud, mert mindenki lát. Aki nem vak. Az analízis.
A szöveget három részre lehet tagolni, gyakorlatilag ezt a szerző a refrénekkel meg is teszi. A gondolatritmus rendben van, az első rész elmondja, hogy költőnk hollóvá vált. Hogy ez kvalitatív nemesedés, felemelkedés vagy metamorfózis, mindenki szabadon döntse el. Számomra úgy tűnik, az emberségét veszti el, tehát metamorfózis. De Einstein óta tudjuk, hogy minden relatív (és mivel önálló szubjektumok vagyunk, szubjektív). A refrén megtöri a gondolatmenetet, itt a kedvenc könnyvirágom, majd a második részben képekben mondja el, minek a hatására vált hollóvá. És a refrén után már csak a nem igazán egyértelmű zárlat van az utolsó refrénnel, melyben közli, hogy feladta, hogy úgy mondjam, elrepül, vagy ha úgy tetszik, a holló a lélekmadár szimbóluma. De akkor mitől boldog? Ez vagy novalis-i romantika (amit nem értek), vagy nem egészen átgondolt zárlat. Ezért engedtessék meg ide citálnom:
"És amikor végleg feladtam
Lelkem az ördögnek eladtam
A világból távozom sorstalan
Kimerülten, üresen de boldogan"

Ez egyszerű, de nagyszerű zárlat, a második rész végén előre is vetíti a lélekmadár szárnyalását. De úgy tűnik, a rókának nem sikerült kiénekelnie a sajtot a holló csőréből, mivel a zárlat értelme rejtve marad előtte(m) (boldog tudatlanság?).

Mindent összegezve egy kicsit csalódott vagyok, mert sokkal többet is ki lehetett volna hozni a dalból, mint amennyit alkotójának sikerült, ami bár egyáltalán nem rossz, de azért lehetne ezt úgy tisztázni, hogy a szövegtest olyan köntöst kapjon, mely visszafogja a ragrímeket, a névelőket, vagy átdolgozza a felütés bokorrímét, és kicsit jobban ügyel a művészi kifejezőeszközökre, metaforákra átépíti a klisészerű képeket. Vagyis a gondolatritmushoz és a mondanivalóhoz illőbb megformálást választ.

Mondom mindezt annak biztos tudatában, hogy nem értek a dalszövegekhez. Szóval felejtsd el, amit eddig elírtam.

Megjegyzés: A szóban forgó mű ide kattintva nyitható meg új ablakban

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Kritika
· Kategória: Kritika
· Írta: Denes
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 184
Regisztrált: 0
Kereső robot: 30
Összes: 214

Page generated in 0.1903 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz