Hasad alattam a híd pillére,
rég elfeledettnek érzem magam,
nem telik többre, csak pár fillérre,
tombolnék én, de megfojtják szavam.
Szürkével festett kék ég alatti
boltívek mélyén sínylődök árván,
hiába kell az árral haladni,
skizofrén létem szomorú látvány.
Oly sokan tettek már ígéretet.
Osztanám magam: nem kell senkinek.
A szép megbocsájtó ítéletet
elfeledve az ördög elvihet.
Vipera-szolgái körbefonnak,
feledett lelkem halott lehetett,
tüzes máglyán csap le rám a holnap,
kifújtam a végső leheletet.