Uralhatatlan unalom szúró melankóliát záporoz,
Elméje zárt doboz, tekintete az égig ér, a horizonton kárt okoz
Mély mizantróp suttogás, bizonyossága a bizonytalanság
Tettre készsége akaratlan, vágyai a kudarc hídján kelnek át
Iszapot tikkaszt a nap, szapora szűk levegő kerülgeti tüdejét
Időszakos tévedése vihart mos, most mostoha sós könnye vérét hígítja
Szélmalomba zárt, ölelő kezeivel untalan az ajtót támasztja
Az imbolygó áradatot elárasztja a némán szertefoszló jelenlét
Borba mártja ajkait, naplopott pillanatok részegsége korbáccsal józanító
Jóra tanító oktalan okítás, nevetve von vállat fölötte
Alacsony rezgésű zuhanó vakítás, mélyebbre áss, láss!
Elmédet magába temeti a túlzott vágyni akarás